| Tavaszi éremeső és edzőtábor |
|
|
|
|
Időrendi sorrendben a Magyar IKO Karate Szövetség éves magyar bajnoksága volt az első, ahol magyar versenyzők mellett szerb, lengyel, orosz harcosok mérhették össze tudásukat. Ilyen erős mezőnyben Vácrátót színeiben 9 versenyző indult és mindannyijuk dobogós helyezést ért el, ami nem kis teljesítmény. Meglátszott a befektetett energia, amit a heti 3 kemény fizikai edzésre fordítottak a fiatalok. ![]() Dudás Ferenc 1.hely Drága Bence 1.hely Hremó Anna 2.hely Monori Márk 2.hely Senpai Szecsei Zoltán 3.hely Dudás Botond 3.hely Kirchhofer Dávid 3.hely Hogál Eszter 3.hely Tornai Bálint 3.hely ![]() Május végén került megrendezésre a Tavaszi összetartás nevet viselő edzőtábor, ahol 21 résztvevővel sikerült nagyon hangulatos és az edzéseknek meg persze a melegnek köszönhetően erős fárasztó 3 napot a hátunk mögött hagyni. Minden nap reggeli, délelőtti és délutáni edzések követték egymást közte étkezés, pihenő és játék volt. ![]() Vasárnap eljövetelével övvizsgára került sor, ahol a télen valami okból nem vizsgázóknak adatott lehetőségük megmutatni mit tanultak az év közben. Mind a 8 vizsgázó sikeresen teljesítette a fokozatának megfelelő vizsgakövetelményt. 10.kyu (narancssárga öv): Bóné Zoé, Varga Dorina, Varga Martin, Varga Noel, Monori Lili, Tornai Dóra 8.kyu (kék öv): Schneider Ádám 6.kyu (citromsárga öv): Dudás Ferenc ![]() Gratulálunk mind a versenyzőknek, mind a táborozóknak az elért eredményekhez!
Következő megmérettetés a nemzetközi edzőtábor lesz Baján, ahová főinstruktorként Shihan Katsuhito Gorai 6.danos japán mestert,az IKO világszervezet 2.emberét hívta meg a szövetség. Felejthetetlen hét lesz sok újat tanulnak majd a sportegyesület karatékái.Így tovább! ![]() Osu! Senpai Szecsei Zoltán 1.dan |